2008 szeptemberében nyitottuk meg Velence első Családi Napközijét, mely az első pillanattól kezdve nagy érdeklődés fogadta a környéken élő szülőket. Azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsünk a szülőknek, hogy vissza tudjanak menni dolgozni, és ezalatt az idő alatt biztonságban tudják gyermeküket.
Elképzeltük a számunkra jó családi napközit, majd megvalósítottuk. Olyannak teremtettük, ahol legfontosabb a gyermek. Elsődlegesnek tartjuk a szellemi és testi fejlődésüket, az önállóságra való szoktatásukat, de tesszük mindezt úgy, hogy folyamatosan a segítségükre legyünk, miközben figyelünk minden apró részletre.
Ami a legfontosabb, minden esetben figyelembe vesszük a gyermek eddigi megszokott ritmusát, életét, és a szülőkkel folyamatosan és szorosan együttműködve dolgozunk azon, hogy a lehető legkönnyebben és boldogan tanuljon, fejlődjön, méghozzá úgy, hogy ezt játékként, szórakozásként élje meg.
Hisszük, hogy gyermekeinket nem elegendő csak szeretni, elfogadni, maximális tisztelet is jár nekik, hiszen így tudnak kiteljesedni, pozitívan fejlődni, legyen az otthon, az óvodában vagy egy családi napköziben.
Számtalan szülő és gyermeke megfordult már nálunk, és bizony látom, hogy nekünk, anyukáknak nem egyszerű ott hagyni szemünk fényét egy idegen helyen, idegen környezetben, idegen emberekkel. De elmúlik az a bizonyos 2 hét (beszoktatás) és az anyukák arcán napról napra látszik, – mikor elbúcsúznak gyermekeiktől- a megkönnyebbülés, hogy JÓ helyre hozták legféltettebb kincsüket, mert itt jól érzik magukat. Mindent megkap, mire szüksége van, a törődést, a gondoskodást, a szeretetet és nem utolsó sorban a tudást, ami elindítja őket a tanulás útján.
Ez az egyik kedvenc pillanatom! 🙂
Egy délelőtti foglalkozáson, megtanítottuk Szilvivel az „ Elvesztettem zsebkendőmet” című körjátékot. Rettentően élvezték, hogy valami újdonságot tanulunk, körbe álltunk, sétáltunk és tapsoltunk. Másnap délután Kittinek és Botinak eszébe jutott, hogy milyen jót játszottunk akkor, és hívták a többieket is játszani. Körbe álltak a 2- 2 és fél, 3 éves gyerekek, és segítség nélkül végig játszották. Ezt nekem, óvodapedagógusnak végig nézni, igazán szívmelengető érzés volt.